Szívcsakra
Elhelyezkedés: Mellkas alsó része, középen a szív magasságában, tölcsére előre és hátrafelé néz.
Mirigyei: Csecsemőmirigy, endokrin mirigyek
Testrészei: Szív, tüdő, mellkas,
Fizikai szerepe: Szívünk és érrendszerünk energia ellátása.
Színe: Zöld, arany, rózsaszín
Megerősítése. Össze vagyok kapcsolva minden érző lénnyel.
Életfeladata: a szeretet megélése, és kinyilvánítása
Tanulási feladata: szeretet, hűség, önbizalom, odaadás, együttérzés, önfeláldozás, szolgálat.
A negyedik, asztrális auraréteghez csatlakozik, itt is érzelmek mutatkoznak meg, de sokkal magasabb szinten. Tartós, mély érzelmek helye. Összekötő réteg a fizikai és a szellemi sík között.
A negyedik csakra a szívnél van, a csecsemőmiriggyel van kapcsolatban, a szívet, a vért, a vérkeringést irányítja, és az immunrendszert szabályozza. Ezen a központon keresztül szeretünk.
A szívcsakra nyitás, igen fontos folyamat. A test energetikai középpontja, és a szívvel, mint szervvel áll szoros kapcsolatban.
A szívcsakra a szeretet központja. Szanszkrit neve anatha, ami annyit jelent, hogy örökké megújuló. Pontosan a mellkas közepén érezhető. Levegő elemű, nőies polaritású és a szív mellett a csecsemőmirigy kapcsolódik hozzá. A bőr, a kezek, a vérkeringés és a tüdő területeinek zavarai árulkodnak arról, hogy a szívcsakránk energetikája nincs egyensúlyban.
Fiziológiai sajátosságok
A szívcsakra irányítja a csecsemőmirigyet, a szívet és a vérkeringést. Körülbelül tíz évvel ezelőtt jöttek rá az orvosok arra, hogy a szív is tekinthető endokrin mirigynek, mivel atriopepint választ ki. Erről az anyagról azt tudjuk, hogy csökkenti a vérnyomást, szabályozza a vér mennyiségét, tágítja az ereket. A csecsemőmirigy a pubertás korig nő, majd zsugorodni kezd. Az immunrendszer része, oly módon, hogy a fehérvérsejtek képzésében vesz részt. A szívcsakra betegségeihez tartoznak az immunrendszerrel és a vérkeringéssel kapcsolatos betegségek, mivel itt „dől el”, hogy mit fogadunk el és mit nem, vagyis az antitestképzés, és az antitesteket szállító vér kapcsolódik hozzá. Szeretet és együttérzés, nyitottság érzésével párosul.
Harmonikus működés: Együttérző, feltétel nélküli szeretet, gondoskodó, harmóniára törekvés, önzetlen, odaadó, törődő.
Túlműködik: Birtokló természet, szeretetének feltételt szab, érzelmi éheztetéssel büntet, túldramatizálja a dolgokat.
Alulműködik: Fél a visszautasítástól, érdemtelennek találja magát a szeretetre, önsajnálatba menekül, zárkózott, érzelmi függőség, üres kapcsolatok, közöny.
Testi betegségek: Kapcsolódó testrészek betegségei, elégtelen légzés, magas vérnyomás, keringési problémák, visszérgyulladás, infarktus, rákbetegség, autoimmun betegség, immungyengeség.
Szívcsakra jógagyakorlatok
A mellkasnyitások, hátrahajlások jótékonyan hatnak a szívcsakrára.
Ászanák:
Táncos póz (natarádzsászana)
Kétszög tartás (dvikonászana)
Tevepóz (ustrászana)
Jógahíd (kandarászana)
Torokcsakra
Elhelyezkedése: A nyak törzzsel való találkozásának mélyedésében, a mellcsonttal való kapcsolódás helyén, hátul a lapocka között. Tölcsérei előre és hátrafelé néznek.
Eleme: éter, levegő.
Endokrin mirigye: pajzsmirigy.
Hormonja: thyroxin.
A hozzátartozó testrészek: nyak, száj, gége, hangszálak, torok, tüdő, légutak.
Megerősítése: Hitelesen fejezem ki magamat. Őszintén fejezem ki magamat.
Tanulási feladata: az őszinte kommunikáció valamint az érzés és a gondolkodás összekötése.
Életfeladata: felelősségvállalás a tetteinkért, a kapcsolatteremtés. Itt valósul meg a szó teremtő ereje, hatalma.
Spirituális szerepe: Segít az önkifejezésben.
Szimbolikája: kék kör.
Testi betegsége. A hozzátartozó szervek betegségei, fülzúgás, hallászavar, pajzsmirigy okozta betegségek.
Az ötödik auraréteghez tartozik. (Reinkarnációs réteg) Magasabb rendű akarattal van összefüggésben, a cselekedeteinkért való felelősségvállalás szintje helyezkedik el. Az ötödik csakra a toroknál van, és a pajzsmiriggyel van összefüggésben, ez irányítja a tüdőt, a hangszálakat, a hörgőket és az anyagcserét. A kifejezés, kommunikáció és értékítélet középpontja.
A torokcsakra első sorban a légzéssel és a beszéddel kapcsolatos. Meghatározza, hogyan tudjuk magunkat kifejezni, és hogyan tudunk énekelni. A torokcsakra a hallás központja is. Itt halljuk a külső és a belső hangokat, megtudhatjuk, hogy mit várnak tőlünk és tisztán ki tudjuk fejezni magukat a külvilág felé. A torokcsakra egyik tanítása: légy csendben. Ezt a hozzátartozó kék szín is erősíti.
A torokcsakra elvezet saját belső világunkhoz és szabályozza a kommunikációnkat. Alapvető fontosságú az, hogy tudjunk őszintén, kommunikáljunk, ehhez csendre van szükség és arra, hogy megtaláljuk önmagunkat. Ha fontos, hogy egy adott helyzetben a lehető legpontosabban fejezd ki magadat, akkor viselj kék sálat! A kék megnyugtató szín, a szemlélőjét a saját, belső világába húzza.
A torokcsakra a szexcsakrával áll kapcsolatban. A szexcsakra a kommunikáció test, ösztön részét irányítja, a torokcsakra pedig, az intellektuális, szimbolikus részét.
A torokcsakra betegségei
A torokcsakra betegsége legtöbbször beszédproblémákban jelentkeznek. Ezeknek eredete általában az elnyomás, olyan impulzusok elnyomása, amelyek kiabálásra, zokogásra vagy dühöngésre vezetnének. Az elnyomott érzelmek elzárják a torokcsakra energiáját. A köhögés, a torokfájdalom és a rekedtség mindig akadályozza a beszédet ezek kialakulásának az oka általában a túl sok vagy helytelen beszéd.
Torokcsakra jógagyakorlatok
Félholdállás (ardha-csandrászana)
Jógahíd (kandarászana)
Ekeállás (halászana)
Gyertyapóz (szarvangászana)
Homlokcsakra – harmadik szem (Ádnyá)
Jelentése: Tekintély, parancs, korlátlan hatalom
A homlokcsakra jellemzői:
Elnevezése: a harmadik szem, egy szem, ajnacsakra.
Elhelyezkedése: a szemöldökök között. Két tölcsére előre és hátra néz.
Eleme: nem tartozik hozzá elem, mivel túl van az anyagi síkon.
Endokrin mirigye: agyalapi mirigy.
Hormonjai: az agyalapi mirígy serkentő és kormányzó hormonjai.
Életfeladata: a szeretet, mely túlterjed az emberi szereteten, és minden életet átülel. Minden élet védelméről, és gondoskodásáról szól.
Megerősítései: én vagyok, felelős vagyok az életemért.
Hatodik auraréteghez (Mennyei Test) kapcsolódik, a felsőbbrendű természetes szeretettel van összefüggésben. Minden élő védelmének és gondoskodásának a szintje.
A hatodik csakra vagy a harmadik szem a homlok közepén található. Kapcsolatban áll az agyalapi miriggyel, az agy alsó részét, az idegrendszert, a fül, orr, bal szem irányítását végzi a „személyiség szeme”. Ezen a csomóponton keresztül ismerhetjük fel saját lelki természetünket vagy alkatunkat. A színe, pedig indigókék, de látják a vörös és kék vibráló kombinációjának is.
Jellemzői:
A homlokcsakra a lélek színhelye. Ez vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, az intuíciót. A harmadik szem magában hordja a hatodik érzék képességét, ezzel olyan dolgokra érzünk rá, amire általában nem szoktunk. A harmadik szem a – hinduizmusra támaszkodva – a fénnyel kapcsolatos. A fényhez való kötődés az emelkedett világokkal való kommunikációt és ennek tudati aspektusát hangsúlyozza ki. Ha nyitva van a harmadik szemed, akkor tovább látsz önmagadnál.
A harmadik szem alapvető kérdése: Mi az életfeladatom?
A homlokcsakra erősödését akkor érezzük, amikor intuícióinkra, hatodik érzékünkre támaszkodunk. Ilyenkor a belső látásunk és érzékelésünk működik. A homlokcsakránál a felsőbb énünk jelentkezik, ki az önmagunkért való felelősségre emlékeztet. ”Kövesd az intuíciókat” De általában túl gyors életet élünk ahhoz, hogy érzékeljük intuícióink üzeneteit. Ahhoz, hogy érzékelni tudjunk, le kell lassulni, kicsit meg kell állni.
A harmadik szem a nevetést is irányítja. Ezen belül az egyik legnagyobb feladatának tekinti azt, hogy tudjunk nevetni önmagunkon. A harmadik szem tökéletes képviselői azok a bolondok, kik saját útjukon járnak, követik intuícióikat, képesek magukon és a világon is jót nevetni.
A homlokcsakra betegségeiről: Fejfájás.
A folyamatosan visszatérő fejfájás általában arra utal, hogy nem vagyunk képesek az intuícióinkra hallgatni. A túl sok reális gondolkodás meggátol cselekedeteinkben, terhessé válik számunkra, és fejfájást idézhet elő.
Homlokcsakra jógagyakorlatok:
Fél fejenállás (ardha sírsászana)
Fél halak királya póz (ardha-matszjéndrászana)
Tehénarcpóz (Go-mukhászana)
Koronacsakra – Szahaszrára
Jelentése: Ezerszínű üres csakra. „támasz nélküli lakóhely”
A Koronacsakra jellemzői:
Elnevezése: ezerlevelű lótusz, ahasrara csakra.
Elhelyezkedése: a kutacsoknál, szemben a gyökércsakrával. Tölcsére felfelé néz.
Eleme: nincs, mert nem az anyagi síkhoz tartozik.
Endokrin mirigyei: tobozmirigy és az agy.
Hormonjai: melatoin.
Életfeladata: isteni eredetünk megtapasztalása, isteni tudat, tökéletes lét, egységérzet. Egyesítés a spiritualitás és a fizika között.
A hetedik vagy koronacsakra a fejtetőnél található. A tobozmiriggyel van kapcsolatban, a felső agyat irányítja és a jobb szemet. Ezen a csakrán keresztül lehet megközelíteni az Istennel való egyesülés érzését. A színét sokszor ibolyaszínűnek látják, de néha az összes szín kombinációjának: fehér fénynek.
A koronacsakra a csakrarendszer hetedik síkja, ez egyenlő a mi kultúránk „hetedik mennyországával”. Ez a sík a teljes felszabadultság, az abszulut szabadság tudatának az állapota. A koronacsakra síkján túl jutunk a moráli értékeléssel és ítélkezéssel, eljutunk a Paradicsomba, ahol nem szükséges megkülönböztetni a jót és a rosszat. Három alapvető elem itt működik: az univerzális tudat, a fény és az emelkedett tudatú ember. A koronacsakra szintjén már nem félünk, felelősséget vállalunk életünkért és megbízunk az intuícióinkban.
A koronacsakra betegségei:
A legtöbb csakrával ellentétben a koronacsakra zavarai ritkán okoznak klasszikus betegségeket, általában lelki, pszichés betegségekben, személyiségváltozásokban érzékelhetőek a zavarok. A parkinson-kór, az alzheimer-kór, a dementia, a depresszió, az epilepszia mind a koronacsakrára visszavezethető betegséghez tartozik. Ha koronacsakránk jól működik, mentesek vagyunk bárminemű ítélkezéstől, békés, szeretet teli egységben szemléljük a mindenséget, és együtt rezgünk a magasabb világbeli tudással. Vonzó, kisugárzó személyiségek vagyunk, nyugalom és harmónia vesz minket körül.
Koronacsakra jógagyakorlatok
Fejenállás, fél-fejenállás (sírsászana)
lótuszülés (padmászana)
Meditáció
forrás: https://ezoterikusvilag.blogspot.com/2012/01/szivcsakra.html