A yin jóga a kínai hagyomány yin-yang elméletéből ered, melyben a yin a női energiát, a yang a férfias energiát képviseli. A yin jógában a befelé figyelésen, ellazuláson és a nyújtáson van a fő hangsúly.  A kínai hagyományból vett meridián-vonalak aktivizálásával hat a testre és a lélekre. Az ászanákat átlagosan 2-4 percig tartják ki, ebben az állapotban nemcsak az elcsendesülést lehet megélni, hanem saját fizikai és mentális határainkat is meg lehet haladni. Intenzívebben hat a kötőszövetre és a fasciára, a hosszabban kitartott ászanáknál az érzelmi hatások is intenzívebben,  érzelmi feszültségek, gócok elengedésében is segíthet.

Meridiánok – energiavezetékek a testben

A meridiánok láthatatlan, éteri halmazállapotú energiavezetékek, melyek feladata a csi, a vitális életenergia szállítása és szétosztása szervezetünkben. A meridiánok energiavezetékei megközelítőleg úgy hálózzák be testünket, mint ércsatornáink és idegpályáink. A csi a “szellemi” vér, mely úgy áramlik a meridiánokban, mint a vér az erekben. A meridiánok kölcsönös összefüggésben állnak a csakrákkal.

Mivel a tizenkét meridián és a két fő vezeték, a befogadó és a kormányzó egymással összekapcsolódnak, a meridiánrendszert szerteágazó hálózatként vagy csatornarendszerként is elképzelhetjük, melyben az életenergia zárt pályákon áramlik. Minden meridián egyszerre van kapcsolatban egy vagy több szervvel és a csakrákkal.

Jin szerveink: tüdő, lép, hasnyálmirigy, szív, vese, máj és szívburok

Hat jin szervet neveznek meg a kínai gyógyítók. Ezek a test mélyebb rétegében találhatók. Feladatuk a test számára nélkülözhetetlen anyagok termelése, raktározása és szabályozása. A hozzájuk tartozó meridiáncsatornát ezekről a szervekről nevezték el.

Hosszan kitartott ászanák előnyei

 A befogadó, intuitív női oldal fejlődik jobban, a tudat befelé irányul. Növekszik a pszichés egyensúly, csökken a szorongás. A gondolatok és az érzések kiegyensúlyozódnak. A stressztűrő és -feldolgozó képesség növekszik, hatására általános nyugalom következik be a tudatban. A lassabb gyakorlás a paraszimpatikus idegrendszert stimulálja.

A paraszimpatikus túlsúlynak köszönhetően a szívfrekvencia csökken, a perctérfogat nő, így gazdaságosabbá és hatékonyabbá válik a szívműködés. A hosszan elnyújtott és kontrollált mozgásból adódóan megerősödnek a mélyizmok, javul a tartás, megszűnnek a tartáshibákból származó panaszok.

forrás: https://jogapont.hu/a-szurja-namaszkara-dinamikaja/

Bővebben a meridiánokról: